Ez nem is túl régen volt tervben. Pár hete nézegettem aránylag közeli és jól elérhető célpontokat, amik ráadásul egy kilátás-fetisisztának is élvezetet nyújtanak,akkor akadtam rá a Börzsöny kisebb vulkáni csúcsaira. Amiket a Csóványossal szemben húsz kilométernél rövidebb úton is el lehet érni.
Akkor aztán inkább Kismarosra mentünk, de mivel ma szép, napos és tiszta idő volt, Attilával felkerekedtünk Márianosztra felé. Persze ezt csak kora délután tehettük, délelőtt mindenféle más feladatot kellett végeznünk mindkettőnknek, de némi számolgatással úgy gondoltuk, belefér az időbe sötétedésig. Szobig az út pofonegyszerű, sőt Márianosztráig is, mivel az autóbuszállomás ott van, ahol leszállunk a vonatról és időben is kellemesen kapcsolódik hozzá a megfelelő járat.
Nagyjából tíz percnyi buszozás után leszállunk az autóbuszfordulónál és elindulunk a Miklós utcán, amúgy a zöld jelzés mindenhol gyönyörűen fel van festve és képes tájékoztató tábla is van a sarkon. Ilyen táblát egy sarokkal feljebb is láthatunk, ott lehet balra elfordulva a bazilikához jutni. A Kopasz hegyhez vezető út viszont enyhén emelkedve továbbra is a Miklós utcán halad, míg véget nem ér a Szőlő utcába torkollva. A jelzések balra mutatnak és hamarosan ki is érünk a házak közül. Az egész a buszmegállótól a csúcsig három kilométer, szóval nem nagy ügy, igaz, hogy végig emelkedik, mikor kevésbé, mikor jobban. Volt egy meglehetősen sáros, pocsolyás szakasz egy kis hosszúkás rét mellett, a sárban szép termetes vaddisznónyomokkal. Persze, ahogy kezdtem kifulladni, és az út is egyre jobban emelkedett, gyakrabban álltam meg kifújni magam.
Egy ilyen közepesen meredek és közepesen hosszú kis emelkedő tetején tért le a zöld háromszög a hegycsúcs felé. Innen már csak 350 métert mutatott a térkép megteendő távolságnak, igaz, hogy az viszont tényleg tisztességesen combos kaptató volt. Felérve nemcsak azért akadt el a lélegzetem, mert kidöglöttem -annyira nem is -, hanem az elképesztő látványtól. Itt még nincs teljes panoráma, csak olyan 180°-os, de már az is frenetikus. Kicsit elnéztük a csúcsra vezető utat, megpróbáltunk a sziklákon odajutni, de ez pár tíz méter után járhatatlannak bizonyult. Ráadásul nagyon goromba szél volt, hiszen a tető teljesen védtelen. Először Attila tért át a rendes útra, aztán némi szerencsétlenkedés után én is, voltaképpen könnyen járható, ha az ember egy kis köves részen átjut. Fentről kinyílik a táj, a zsebkendőnyi kis tetőről látszik a Börzsöny tisztes része, a Naszály, a Duna, Kóspallag és Márianosztra. Sajnos túl sokat nem maradhattunk, negyedórát talán, mert el akartuk érni a vissza-buszt, erre háromnegyed óránk maradt. A legfelső, legmeredekebb szakasztól eltekintve könnyedén siettünk lefelé, mondtam is, hogy most bezzeg csacsogok, felfelé feltűnően szűkszavú voltam.
Még épp leértünk világosban, mire a busz elindult velünk Szob felé, teljesen be is sötétedett. A hazaút aztán eseménytelen volt, eltekintve attól, hogy a vonatjegyünk 17:00-tól volt érvényes, a vonat viszont 16:55-kor indult, igy voltaképpen meg is büntethetett volna a kaller. Eszem megáll, nem? Ebben aztán mi a ráció, kérdem én? Amúgy ez volt az új okosórám első komolyabb feladata és elég jól viselkedett.
Megközelítés: Z70-es vonat a Nyugatitól Szobig, busz Szobtól Márianosztra autóbuszfordulóig. Zöld jelzés, illetve zöld háromszög.
