Ez a kirándulás megint csak elég improvizatív volt. Eredetileg ekkor akarunk volna a márianosztrai Kopasz hegyre menni ,de a közlekedés kibabrált velünk,ezen a hétvégén ritkábban jártak a vonatok, így döntöttünk a kismarosi helyszín mellett

Tudtommal nem tartozik a legismertebb célpontok közé, viszont egyrészt közel van mondjuk Budapesthez is, nem vészesen hosszú, tisztességesen átmozgatja az embert, de még egy hozzám hasonló, öregecskedő természetbarát is teljesítheti. Tehát, első lépésben el kell jutni Kismarosig, ez egyszerű, gyakran járnak a vonatok, de akár autóval is hamar ki lehet jönni. A zöld jelzés már a vasútállomásnál feltűnik, csak követni kell, kifelé a kisvasút vonala mellett, nagyjából egy km hosszan. Mikor az út vesz egy jobb kanyart, nagyjából ott tér le a zöld jelzés, Fácán utca álnéven. Közepesen emelkedik nagyjából 5-600 méter hosszan.

 Felérünk a Harkály utcára, ekkor dönthetünk, hogy a pocsékul burkolt, de autóval is járható, kerülő utat választjuk, ahol nem köpjük ki a tüdőnket, cserében nagyjából kétszer olyan hosszú, mint a zöld jelzés ösvénye. Ebben az esetben jobbra kell fordulnunk, és a Héja utcán indulunk, az út adja magát, kanyarog felfelé, csak mindig máshogy hívják, először Gálhegyi út lesz, aztán Szerpentin út. Mi nem így tettünk, balra fordulva mentünk 2-300 métert a Harkály utcán, aztán az erdőbe térve felkapaszkodtunk a nagyjából 600 méteres, öléggé meredek, csúszós, kanyargós csapáson. Mindegy, túléltem, de ha még egyszer felmegyek, attól tartok, tapasztalataim birtokában inkább kerülök, erről ennyit. A legmagasabb ponttól néhány méterre egy víkendházban kertészkedőktől kértem a kiürült palackomba vizet. 

   Innentől móka és kacagás a hátralevő szakasz, nagyjából egy km a továbbra is pocsék, köves úton, neve is van neki, Kilátó út, néhány nyaraló is van konkrétan az erdőben. Feltűnik a zöld háromszög jelzés, amin letérünk balra, az út enyhén lejt, talán ha 300 méter után megérkezünk a Nagy-Kősziklához, ami nem meglepő módon egy igen-igen meredek, szinte szakadékszerűen lezuhanó hegyoldal teteje. Ha az ember kicsit leóvatoskodik a csúszós oldalban pár métert, vannak kis leülésre, nézelődésre, fényképezésre alkalmas, padként funkcionáló deszkák a kövekre ültetve. Amúgy elég para a hely, mert megcsúszva aránylag nagyot lehet zuhanni. Bár ezt csak sejtem, mert nem merészkedtem a széléig. A kilátás viszont megéri a strapát, még a mai párás időben is lenyűgöző volt, de egyszer tuti felmegyek olyankor is, mikor tiszta, jó látási viszonyok vannak. Persze szigorúan a hosszabb úton. (Amúgy nem, most már tudom, mire számítsak, nem is olyan gáz.) Aztán rückverc koncentrierung, a GPS-en simán megfordítjuk az utat és kész. Na szóval, aki szereti a szép kilátást nyújtó, aránylag könnyen megközelíthető helyeket, ne feledje: KISMAROS, NAGY-KŐSZIKLA.  Ez is egy olyan "visszakellmenni"-hely.

Persze a János-hegyi Erzsébet kilátóban mindenki volt már, meg a Gellérthegyen. ez utóbbi szerintem a legszebb városra néző panoráma, tiszta időben és jó zoommal nagyon messzire ellátni, a város széléig.

    No de ha az ember lánya többre vágyik,akkor elkezdi felkutatni, hogy vannak még a fővároson belül kilátók.  Éppen akkor adták át a hármashatárhegyi új kilátót,mikor elkezdtem érdeklődni  a fotózás iránt, olyannyira, hogy hajlandó voltam emiatt elindulni is. Kinéztem hát a különböző oda vezető útvonalak közül a legszimpatikusabbat, és a kér fiúval nekiindultunk. A 137-es busz, amivel megközelíteni szándékoztunk a hegyet, a Szentlélek térről indult, de mivel ott már nem értük volna el, egy közbülső megállóban szálltunk fel, a Bécsi út és Vörösvári út kereszteződésében.  Kissé balsejtelemmel töltött el, hogy a busz NAGYON határozottan felfelé ment,úgyhogy már akkor közöltem, hogy ha emelkedőn kell menni, nem fogok rohanni. És a balsejtelem nem volt hiábavaló. Leszállván a buszról, egy nem túl hosszú utcán mentünk felfelé tán 100 métert, aztán az út betért az erdőbe.  Nincs messze az a kilátó, de az úgynevezett Farkastorokban halad fel, nagyon vadregényes szakadék mellett.  Mivel akkoriban még nem vállaltam fel az emelkedőkhöz való ambivalens viszonyomat, gyakorta megálltam böngészni a térképet a telefonomon,hogy biztosan jó irányba megyünk-e, úgyhogy a fiúk egy idő után szóltak, hogy ha pihenni akarok, nyugodtan mondjam meg, nem kell itt a színjáték.

    Egy idő után elértünk egy ösvényt,ami a hegy oldalában haladt. Megörültem, hogy ezután ezen kell menni, szintben, de hamarosan kiderült, hogy nem, a mi irányunk továbbra is felfelé vezet. Valahol kibukkantunk egy kilátópontnál, ahol volt asztal és pad is, panorámával észak felé, a Dunára és Óbudára főleg.  Aztán persze elértük a Hármashatárhegyi utat, ami aszfaltozva van és felvezet majdnem a kilátóig. Innen már nem volt nagy ügy.  Lefelé aztán a Fenyőgyöngye felé mentünk, ami úgy 3 km hosszan kanargó, barátságos szögű lejtővel érhető el az aszfaltúton, vagy lehet menni mellette a kék jelzésen is.

   Ha a Fenyőgyöngyénél kicsit lejjebb haladunk, a turistajelzés folytatódik, ez a Gluck Frigyes út, amin az Árpád kilátóhoz juthatunk. Innen kicsit korlátozott a kilátás a fák miatt. Tovább haladva hamar le lehet érni a Nagybányai úthoz, ahonnan viszont egy szép kis út vezet az erdőben az Apáthy sziklához.  Én a Csalán úton keresztül mentem le a Pasaréti útra, de vissza is lehet kanyarodni a Törökvészi út irányába.

   Következő kedvenc kilátóhelyemet a Margit hídról, a villamosról pillantottam meg egy szép tiszta napon. mi lehet az a hegy,aminek az oldalában egy kőbánya van,ilyen közel?  Rákerestem az interneten és könnyen beazonosítottam, hogy a Mátyás-hegy lehet az. Mivel ez is Óbudán van, a Szépvölgyi úti buszmegállónál nézegettem,mikor indul a 165-ös busz.  Soká. És mivel azt is láttam a térképen,hogy nincs messze a hegyoldal, nekiindultam szépen gyalog fel a Folyondár utcán, majd a Mátyáshegyi úton. Első alkalommal nem könnyen találtam meg a hegyre vezető ösvényt, ugyanis egy lakóház mellett egy igen szűk kis csapás bújik meg szégyenlősen, és sok vasúti talpfából készült lépcsőn kell felcaplatni, de aránylag hamar oda lehet érni a kőfejtő felső pereméhez, ahonnan igazán gyönyörű kilátás nyílik a városra. Mikor először voltam ott, átmentem a túloldalra, ott is van a korlát mellett ösvény, de sajnos nem lehet lejutni rajta, szóval vissza kellett fordulnom.Ez is olyan hely,ahová néha visszajárok, mert közel van és látványos. Amúgy a turistaút tovább vezet a hegy tetejére és azon is túl, fogalmam sincs, hová, de esélyes, hogy egyszer felfedezem.

   Következzék egy még közelebbi és még könnyebben megközelíthető kis kilátó, a Rózsadombon, ennek ellenére József-hegyi kilátó a neve. Kilombosodott fák kicsit belelógnak a képbe,de  mivel gyakorlatilag öt percre van a buszmegállótól, mégis érdemes néha felnézni ide, ha az embernek van egy kis ideje és felesleges , levezetni való energiája.  Leszállok a buszról a Vérhalom tér sarkán,és a tér meghosszabbításában,az Áfonya utcán pillanatok alatt odaérek. Én néha a Margit-hídtól mentem fel, útba ejtve a Gül baba türbéjét is, kicsit kanyarogni kell az utcákon, de úgy is aránylag könnyű odatalálni.  Kedvenc lefelé vezető utam innen a Szeréna útról induló lépcsősor, olyan ez a hely,mint egy kis elvarázsolt hely a város közepén. A Frankel Leó útra lehet lejutni,közel a Komjádi uszodához.

  Van még egy kedvenc helyem, az Ördögorom. Az Eper utcai megállónál kell leszállni a 8E buszról és Az Edvi Illés utcán kell menni egy keveset, ennek a bal oldalán egyszer csak ott van a tanösvény kezdete. Jó kis meredek, sziklás kezdete van neki, én speciel szandálban és szoknyában másztam fel,úgyhogy azt rögvest meg is állapítottam, hogy vissza tuti nem erre jövök. De a kezdeti nehézségek után könnyen  járható az út és  szépséges látványt nyújt, igaz, hogy jobbára csak a Farkasvölgy és a Széchenyi hegy irányába, bár emlékeim szerint egyszer kinyílik a város felé is. Tovább lehet menni a Széchenyi hegyre én viszont két próba között jártam itt, így szépen visszakanyarodtam és néhány hosszú utcán lejutottam a Törökbálinti útra.

    És,végül, itt van a Hárs-hegy. Ami azért szuper, mert ha akarok, felmegyek a nagy kilátóba és ha nincs több kapacitásom, ennyi, ha többet szeretnék sétálni, elmehetek a Makovecz kilátóhoz is, ami elég izgalmas, mert nem túl magas ugyan, de a tetején az ember furcsán védtelennek érzi magát mivel elég nyitott és alacsony a korlátja.  A körút jelzésen vissza lehet jutni aztán a Szépjuhásznéhoz. Mi Laurával egyszer úgy gondoltuk, elindulunk a nagy kilátóból toronyiránt Hűvösvölgynek,  hát elég izgalmas volt mert ezt akkor meredeknek találtam, de tegyük hozzá,akkoriban még nem kellett egy kilométert csúsznom le nadrágféken a Vöröskőről lefelé tartó sárga kör jelzésen. Szóval, ez kutyafüle,lábon is le lehet jönni semmi az egész.

   Tehát, csak Budapesten és könnyen elérhető helyeken ilyen sok lehetőség van szép kilátásokat felkutatni, kicsit kilépni az aszfaltozott utakról, szagolni egy kis erdőt, tavasszal keltikékkel teli hegyoldalban kapaszkodni fel, felfrissülni és átmozgatni a tagjainkat. Csak egy kis elszánás kell,és meglátjátok, élvezni fogjátok.

    Ez nem is túl régen volt tervben. Pár hete nézegettem aránylag közeli és jól elérhető célpontokat, amik ráadásul egy kilátás-fetisisztának is élvezetet nyújtanak,akkor akadtam rá a Börzsöny kisebb vulkáni csúcsaira. Amiket a Csóványossal szemben húsz kilométernél rövidebb úton is el lehet érni.

Akkor aztán inkább Kismarosra mentünk, de mivel ma szép, napos és tiszta idő volt, Attilával felkerekedtünk Márianosztra felé. Persze ezt csak kora délután tehettük, délelőtt mindenféle más feladatot kellett végeznünk mindkettőnknek, de némi számolgatással úgy gondoltuk, belefér az időbe sötétedésig. Szobig az út pofonegyszerű, sőt Márianosztráig is, mivel az autóbuszállomás ott van, ahol leszállunk a vonatról és időben is kellemesen kapcsolódik hozzá a megfelelő járat.

  Nagyjából tíz percnyi buszozás után leszállunk az autóbuszfordulónál és elindulunk a Miklós utcán, amúgy a zöld jelzés mindenhol gyönyörűen fel van festve és képes tájékoztató tábla is van a sarkon. Ilyen táblát egy sarokkal feljebb is láthatunk, ott lehet balra elfordulva a bazilikához jutni. A Kopasz hegyhez vezető út viszont enyhén emelkedve továbbra is a Miklós utcán halad, míg véget nem ér a Szőlő utcába torkollva. A jelzések balra mutatnak és hamarosan ki is érünk a házak közül. Az egész a buszmegállótól a csúcsig három kilométer, szóval nem nagy ügy, igaz, hogy végig emelkedik, mikor kevésbé, mikor jobban. Volt egy meglehetősen sáros, pocsolyás szakasz egy kis hosszúkás rét mellett, a sárban szép termetes vaddisznónyomokkal. Persze, ahogy kezdtem kifulladni, és az út is egyre jobban emelkedett, gyakrabban álltam meg kifújni magam.

  Egy ilyen közepesen meredek és közepesen hosszú kis emelkedő tetején tért le a zöld háromszög a hegycsúcs felé. Innen már csak 350 métert mutatott a térkép megteendő távolságnak, igaz, hogy az viszont tényleg tisztességesen combos kaptató volt. Felérve nemcsak azért akadt el a lélegzetem, mert kidöglöttem -annyira nem is -, hanem az elképesztő látványtól. Itt még nincs teljes panoráma, csak olyan 180°-os, de már az is frenetikus. Kicsit elnéztük a csúcsra vezető utat, megpróbáltunk a sziklákon odajutni, de ez pár tíz méter után járhatatlannak bizonyult. Ráadásul nagyon goromba szél volt, hiszen a tető teljesen védtelen. Először Attila tért át a rendes útra, aztán némi szerencsétlenkedés után én is, voltaképpen könnyen járható, ha az ember egy kis köves részen átjut. Fentről kinyílik a táj, a zsebkendőnyi kis tetőről látszik a Börzsöny tisztes része, a Naszály, a Duna, Kóspallag és Márianosztra. Sajnos túl sokat nem maradhattunk, negyedórát talán, mert el akartuk érni a vissza-buszt, erre háromnegyed óránk maradt. A legfelső, legmeredekebb szakasztól eltekintve könnyedén siettünk lefelé, mondtam is, hogy most bezzeg csacsogok, felfelé feltűnően szűkszavú voltam.

   Még épp leértünk világosban, mire a busz elindult velünk Szob felé, teljesen be is sötétedett. A hazaút aztán eseménytelen volt, eltekintve attól, hogy a vonatjegyünk 17:00-tól volt érvényes, a vonat viszont 16:55-kor indult, igy voltaképpen meg is büntethetett volna a kaller. Eszem megáll, nem? Ebben aztán mi a ráció, kérdem én?      Amúgy ez volt az új okosórám első komolyabb feladata és elég jól viselkedett.

    Megközelítés:  Z70-es vonat a Nyugatitól Szobig, busz Szobtól Márianosztra autóbuszfordulóig.  Zöld jelzés, illetve zöld háromszög.

      Azt gondoltam, tematikusan egybegyűjtöm azokat a kirándulással kapcsolatos posztjaimat, amiket az utóbbi pár évben írogattam.  Amióta rákattantam a kirándulásra.

   Nem nevezném nagyképűen túrázásnak, hiszen szándékosan úgy tervezem meg ezeket, hogy kényelmesen, a végkimerülés elkerülésével végig tudjam járni.  Márpedig engem sem a korom, sem az edzettségi állapotom nem predesztinál a teljesítménytúrázásra.  Nagyon átlagos a fizikai állapotom, ugyanakkor érzem,hogy jót tesz a mozgás,és azt is, hogy rá is lehet erre szokni. Az utolsó kis kirándulásunk a Kopasz hegyre például olyan nagy hatással volt rám, hogy azóta is azon jár a eszem, hogy a környező többi, hasonló tulajdonsággal rendelkező hegyet is felkeressem.

   De nem csinálom ezt úgy, hogy egybefűzöm és elindulva reggel hétkor végigjárok öt hegyet és kidöglök. Ennek is nyilván megvan a célközönsége, de én a komfortosabb, komótosabb, egy célpontos kiruccanások mellett vagyok. Egyrészt jobban ki tudom élvezni azt az egy célpontot, amit a túrámmal el akarok érni, másrészt a fizikai leterheltség is jobban megfelel az én habitusomnak.

   Olyan célpontokat választok, ahol van valami szép látvány, kilátás, tó, folyó. Nekem nem pálya az, hogy kilométereket caplatok egyhangúan, persze nem lehet elkerülni,hogy néha az ember kevésbé látványos szakaszokat is megtegyen,de nekem nem maga a távolság a lényeg, hanem az élmény.  És mivel akár csak Magyarországon is rengeteg ilyen látnivaló van, bőven találok ötleteket.

   Néhány szó arról, hogy is alakult ki bennem ez a passzió. Mindig is szerettem a szép tájakról készült fotókat,de tökéletesen tehetségtelen voltam a hagyományos fényképezőgépekkel kapcsolatban. Mikor bejöttek a digitális gépek,akkor már elkezdtem fényképezgetni,de valljuk be, ezek a sima elkattintásnál többre nem nagyon alkalmasak.  Mindenesetre azt éreztem, hogy jól meglátom a témákat, ha nem is vagyok olyan elmélyült, hogy komoly képeket komponáljak,nem is ez a célom. Aztán,mivel most már olyan telefonok és olyan fényképezőgépek vannak,amikkel valóban élmény fotózni, kezdtem  saját magam felkeresni a témák helyszíneit,és elvarázsolt az a sok-sok szépség,amit látok mindenhol, bármely tájegységet is tekintem. 

  A kirándulások általában könnyen elérhető helyekre irányulnak, hiszen én is Budapesthez közel lakom, ha egy kicsit közelebb is a Dunakanyarhoz.  Van persze, ahová kicsit többet kell utazni,én szívesebben megyek tömegközlekedéssel, vonattal,busszal, mintsem autóval. Ezeket az információkat is beleteszem a posztokba.

    Na hát, előszónak elég ennyi, szépen egyesével feltöltögetem  a régebbi kirándulásokat, és ha újat teszek meg, azt természetesen azonnal megosztom.

    Gyertek velem, nem bánjátok meg!